Az autó a korláton. Egész jó kis munkacím. A gépjármű teljes sebességel vágódhatott neki ennek a láncos korlátsornak. Az autó elülső kerekei megpattantak és a kocsi elejét az égbe repítették, míg a hátulsó felkapaszkodott a korlát tetejére így fönnragadt. A kocsi alját a vaskorlát beszkaította, ezért benzinfojás vagy nagyobb belső kár is keletkezhetett az autón. A sofőr ha időben kiugrik kisebb horzsolásokkal, sebekkel megúszhatja, de ez nem egy olyan szituáció volt. Az emberi sérüléseket is figyelembe véve ez egy 10/6
Egyértelmű a helyzet. Tolatás közben tornázta föl magát a sofőr a lépcsőre. Az a kérdés hova akarhatott beállni? A parkolók besorolása nincs rendesen elosztva, ez még e kis képen is tisztán látszik. A kiálló lépcső balesetveszélyes az ilyenek számára. Ráadásul a képen látható másik autó is ferdén parkolt be az egyébként egyenes vonallal meghúzott parkolóhelyre. Tiszta katasztrófa 10/9